Hogyan kezdtem el megmenteni a pandákat, és miért tartozol most nekem egy kávé árával
Már hároméves koromban tudtam, hogy az életem célja nem más, mint pandákat menteni.
Egy nap, miközben a kedvenc plüsspandámat ölelgettem (akit egyébként a konyhában találtam, egy mákostészta közepén), rádöbbentem: ha én nem mentem meg a pandákat, akkor ki fogja? A szomszéd Józsi bácsi? Aligha. Ő még a macskáját se találja meg.
Így hát elhatároztam, hogy megmentem őket. Azonnal. Akkor is, ha csak három tejszelet volt nálam és egy lejárt buszbérlet.
A Nagy Panda-kaland
Tizenhárom évesen létrehoztam egy „PandaMentőKözpontot” a szobám sarkában. Kartondobozból készült. Volt benne egy műanyag növény (a bambuszt szimbolizálta) és egy fakanál, amit orvosi műszernek neveztem. Innen indult minden.
Tizennégy évesen elhatároztam, hogy személyesen is megmentek egy pandát. Sajnos a legközelebbi panda 7600 kilométerre volt tőlem, és én biciklivel próbáltam elindulni. Négy méter után visszafordultam. Esett.
De a lelkem ott volt, és ez számít.
Sikertörténet, amit el se hiszel (mert nem is kell)
Mostanra már több mint 0 pandát mentettem meg személyesen, és számos panda GIF-et mentettem le a telefonomra – ami azért mégiscsak valami. Minden egyes megnyitott panda-GIF mögött ott van a szenvedélyem. És a 4G.
Támogasd a küldetést! (Vagy csak engem.)
Ha te is úgy érzed, hogy a pandák fontosak (még ha csak messziről szereted nézegetni őket), küldj nekem egy kávéra valót.
-
Mert minden forint közelebb visz egy új panda-plüsshöz.
-
Mert egyszer talán tényleg veszek egy repülőjegyet.
-
És mert szomorú vagyok, ha nem jön értesítés PayPalról.
Támogass most, különben a panda szomorú lesz. (Én meg még szomorúbb.)
Ne feledd: ha egy panda leesik a fáról, az vicces.
Ha én elesek a pandamentő úton, az tragédia.
Vagy legalábbis szomorú kabaré.
Ha szeretnél, írok még hasonló kamu történeteket — például arról, hogyan próbáltál bambuszt termeszteni a panel erkélyeden vagy hogy hogyan neveztél el egy pókot Pandának. ;)